Több mint harminc évvel ezelőtt, 1985-ben léptem be először a Síp utca 12. kapuján.
Messzire nem jutottam. Pedig nem volt akkor még se biztonsági szolgálat, se beléptető kapu. Volt azonban egy testes, idős férfi, aki mint egy cerberus úgy őrizte birodalmát, a portásfülkét. Kérdezte mi járatban vagyok, majd amikor kiderült, hogy Új Életet szeretnék venni, felcsillant a szeme és szinte azonnal elkezdett mesélni, az életéről. Jó pár hónapon keresztül, kéthetente, úgy negyedórát beszélgettünk, illetve jobbára ő beszélt, én pedig elvétve feltettem neki egy-egy kérdést.
Akkor nem gondoltam, hogy nem is olyan sokára lesz életemnek olyan szakasza, amikor napi szinten fogunk találkozni, váltani pár szót.
Mióta az eszemet tudom, soha mással nem foglalkoztam csak családtörténettel. Ezen sem a gimnáziumi fizika tagozat, sem pedig a jogi egyetem stúdiumai nem tudtak változatni. Pedig a családtörténet se egyéb, mint számok és betűk hatalmas halmaza, ám számomra nagyon hamar kirajzolódtak ebből a keszekuszaságból az életek, a sorsok.
Egyetemistaként az embernek nem mindig van pénze, ezért én is elvállaltam egy munkát, részt vettem egy bibliográfia elkészítésében és szorgos látogatója lettem a Parlamenti Könyvtárnak. Egy alkalommal azonban, talán a raktáros figyelmetlenségének köszönhetően, nem az általam kért újságot, hanem egy egészen más lapot, a Groszberg Lipót által szerkesztett Zsidó Újság 1927-es évfolyamát kaptam kézhez. Nem ismertem, sosem hallottam róla, de belelapoztam. A mai napig lapozom… A hetilap telis-tele volt szűkebb pátriám, Tokaj-Hegyalja zsidó hitközségeinek, és ezen belül is a bodrogkersztúri zsidó hitközség híreivel. Eljegyzések, házasságok, halálok, ilyen-olyan választások. És a nevek, amelyeket gyerekkoromban hallottam utoljára. A Rubinok, a Schlesingerek, a Cziterek, a Führerek, na és persze a Reb Sájele Steiner, a csodarabbi…
Eldőlt a sorsom. A szimpla családtörténetet ekkor szűkült le zsidó családtörténetre, de még inkább a magyarországi ortodox rabbi családok történetére. Megnyílt egy új világ számomra, amely levéltárakkal, könyvtárakkal, hitközségekkel népesült be. Kezdetben magánzóként, majd később már társakkal az oldalamon folyt a munka. Az egyik céget követte a másik, ám az én feladatom továbbra is a zsidó családok történetének a kutatása volt.
Mindig gyűjtöttem valamit. Gyerekként üveggolyót, műanyagkatonát, képregényt, később könyveket. A munkámból kifolyólag pedig a legkülönfélébb dokumentum másolatokat. Voltak ezek között anyakönyvek, összeírások, gyászjelentések stb. Mindegyiket fontosnak tartottam, de a leghasznosabb, a legtöbb információt a gyászjelentések tartalmazták, hiszen ezeken sokszor komplett családok, több tucat ember szerepelt gyászolóként. Az összegyűjtött dokumentumok segítségével pedig gyorsabban és pontosabban lehetett egy munkát sikeresen elvégezni.
Tíz évvel ezelőtt is érkezett egy megrendelés. Módos budapesti zsidó család leszármazottja szerette volna megismerni a családja történetét. Sok adat, sok dokumentum, sok gyászjelentés, sok rokon. A kutatás eredményét egy amerikai program segítségével családfán is feltüntettük. Több mint kétezer ember került fel rá és több mint száz gyászjelentés adataid is sikerült feltennünk. Ekkor már több mint hatvanezer gyászjelentés, gyászhír, nekrológ stb. állt a rendelkezésemre és eltöprengtem azon a lehetőségen, hogy mi lenne akkor, ha az összes ilyen jellegű dokumentumot átnézném az oldalági rokonokkal kapcsolatban, vajon akkor mekkorára lehetne bővíteni a fenti családfát. Az elgondolást tett követte, megbeszéltem a dolgot az akkori társaimmal, akik rábólintottak a dologra, hiszen az ő érdeküket is szolgálta.
Mára a családfa több százezer ember adatait tartalmazza és az idő múlásával egyre inkább kikristályosodott bennem az a gondolat, hogy erre a több százezres adatbázisra támaszkodva a teljes magyar zsidóság felvihető egy hatalmas családfára. A rengetek kapcsolódási pontot figyelembe véve pedig az is bizton állítható, hogy az Izraelbe, USA-ba, vagy bárhova máshova, a legkülönfélébb időpontokban elszármazott családtagok és azok leszármazottjai is felvihetők erre a családfára.
Ám ez nem volt több mint egy gondolat a fejemben, amíg a jelenlegi társammal nem találkoztam. Ő volt az, aki az egész projektet nagyobb dimenzióba helyezte. Rendben, ellehet készíteni, egyszer el is fog készülni. És? Ott lesz a gépeden, nézegeted majd, mint más a Rembrandtját a falon? Ez rossz irány! Tudnia kell a külvilágnak, hogy mi is van készülőben! És azt is tudnia kell a külvilágnak, hogy itt nem csak egy hatalmas nagy adattengerről van szó, hanem az adatokat alátámasztó dokumentumokról is. Mert mi nem csak állítunk valamit, hanem bizonyítunk is! És nem csak tudnia kell, hanem annak is meg kell teremteni a lehetőségét, hogy Alaszkától Patagóniáig, hogy láthassa is. Terminálokat kell felállítani a világban, hogy az emberek önállóan is rátalálhassanak a zsidó őseikre!
Ekkor, ezeknek a gondolatoknak a mentén született meg az Etz Hachaim projekt. Összetett és bonyolult feladat előtt álltunk, állunk. Fel kellett mérnünk a lehetőségeinket, el kellett osztani a feladatokat és össze kell állítani egy csapatot. Azt is eldöntöttük, hogy létrehozunk egy weblapot, ahol elérhetnek bennünket úgy az érdeklődők, mint a megrendelők vagy a támogatók. Mert mindenkire szükségünk van ahhoz, hogy a projekt megvalósuljon.
A weblap létezik ( http://www.zsido-csaladfakutatas.hu )
és gőzerővel folyik annak az új családfa programnak a tesztelése is, amely az adatok millióit fogja tartalmazni a hozzájuk utalt jó minőségű, digitalizált dokumentumokkal együtt.
Ennek a programnak a neve, JEHUDA.
az Etz Hachaim Projekt csapata (2016)